Örömmel közölhetjük, hogy idén vagyis 2008-ban megszervezhetjük a féléve tervezgetett programunkat, vagyis a Zsonglőr-teraszt. Ezt a rendezvényt Miskolcon, méghozzá a Szinva-teraszon rendezzük meg.
Az időpont: 2008. március 28., péntek. Eső esetén egy napot csúsztatunk rajta, szóval esőnap: 29. (szombat).
A program végleges formáját, első megrendezéséből kifolyólag csak a helyszínen fogja elérni. Amit már most is tudunk és tervezünk azok a következők:
13:00 Workshopok
Szép magyar szóval élve workshopokat tartunk, vagyis kisebb foglalkozásokat, laikusoknak, kezdőknek, haladóknak. Aki érdekelnek a játékszereink, odajöhet megismerkedhet velük, játszhat velük és megtanítjuk pár trükkre. Itt fog kiderülni, hogy mégis mitől forog a diabolo, mitől pörög az ördög és virágbot.
A következő játékszerekkel fogunk workshopokat tartani:
- ördög és virágbot
- poi (meteor)
- labda
- diaboló
- lufi hajtogatás (kiskutya, virág és hasonlóak)
15:00 Vetélkedők
Főleg zsonglőröknek, de kezdő palántáknak is kiírt versenyszámok/vetélkedők, ahol nem kevés értékű zsonglőr játékokat lehet majd nyerni az elsőhelyezetteknek (diabolókat, labdákat, ördögbotokat, kevlárt és egyéb hasznos zsonglőr eszközöket).
A vetélkedőket szándékosan könnyűre terveztük, így nem kell hozzá évek tapasztalata és izzasztó gyakorlás, néha egy kis ügyesség és szerencse is elég, hogy elsőhelyzetettek legyünk.
A "versenyszámok" a következők lesznek:
- 5személyes csoportok alakítása és egy acrobalance feladat végrehajtása. A játék lényege, hogy az 5ember minél kevesebb pontban érintse a földet, és stabilan kell állniuk 10mp-ig. Minden testrész 1pontot, ha 2láb összezárva van a földön, az is 1pontot ér. Minél kevesebb pontot elérő, stabil alakzatot bemutató csapat nyer.
- kaszkád 3db 100forintossal. Vezényszóra indul a kaszkád dobálás, aki leejti az kiesett, aki legtovább bírja hiba nélkül, az nyer.
- ki tudja a legmagasabbra dobni a diabolot.
- diabolóval grind nevezető trükk bemutatása.
- ördögbottal vezényszóra kezdés és trükkök bemutatása, ha hibázik az ember kiesik.
- jolley-stix - virág-, ördögbotos játék, kifeszített háló felett kell passzolni vele.
- bizonyos időkorlát között (3-5perc) poi trükkök bemutatása. Irányt és variációkat megkülönböztetünk, legtöbbet bemutató játékos nyer.
- karika, itt nem is igazán a trükkökre leszünk kiváncsiak, hanem a kreativitásra, a karikával bemutatott pozíciókat fogjuk díjazni, aki a legegyedibb és legelkápráztatóbbat mutatja be, az nyer. Youtube-on rengeteg karikás videó található, jobbnál jobb pofa kreatív pozíciókkal.
- karika dobálás különböző pontokra (rudakra).
- hosszúbottal kontakttrükkök bemutatása.
- egyensúlyozás különböző egyre rövidülő tárgyakkal (parfisnyél, vezetők, buzogányok, stb.)
- kisebb kreatív, mutatós egyszemélyes/két performance (koreográfia) bemutatása
- poi memória játék, a bemutatott trükkök megadott sorrendben való visszajátszása
- labdás akadályverseny - kaszkád bemtuatása közben különböző akadályokon kell átverekednie magát a versenyzőnek
18:00+ Esti tűzzsonglőr show.
Sötétedés után bevilágítjuk a várost, mindent megjelent tűzzel játszó zsonglőrre számítunk, hogy beszáll a közös össznépi játékunkba, ahol megismerhetjük egymást, a másik tudását és elsősorban egy gyönyörű szép látványt adhatunk a kívülről személőknek.
Ha bármilyen kérdése van, mind a rendezvénnyel, mint a játékszabályokkal kapcsolatban nyugodtan írjuk a következő címre:
info[_at_]zafire[_dot_]hu
A nevezés teljesen díjtalan bármelyik zsonglőr versenyszámra!
ZaFire zsonglőr és tűzzsonglőr csapat.